Reagálás a Fidelitas vádjaira, avagy a kettősmérce a függetlenség kérdésében
Jelen levél apropója annyi csupán, hogy amíg a Fidesz és a Fidelitas sajtótájékoztatónak álcázott lejárató és rágalmazó kampányriportját a helyi pártatlannak egyáltalán nem nevezhető ETV és Hídlap is leadta, addig az abban elhangzottakra, a vádakkal illetett érintetteteknek jó szokásuk szerint „elfelejtettek" válaszadási lehetőséget adni. Ágh Péter Fidelitas elnök jól ráérzett arra, hogy tényleg vannak olyan politikai erők akik nem ellenfélnek, hanem ellenségnek tekintik a politikai ellenfelüket. Abban is egyetértünk, hogy a kampánynak tulajdonképpen egy versenynek kellene lennie, ahol a programok versengenek. Egy vita a két polgármesterjelölt között pedig szerintem sokakat érdekelne. A versenyben viszont egyenlő feltételek járnak minden versenyzőnek. Azonban Esztergomban a polgármesternek, Meggyes Tamásnak bizony nem is kicsit lejt a pálya, és amíg többieknek szembe szele, addig neki, hátszele van. De hogy ne csak a levegőbe beszéljek, lássunk néhány példát ezzel kapcsolatban: - A „városi" televízió az ETV, melyet nemes egyszerűséggel hívhatnánk akár udvari televíziónak is, a tavaszi választások során majd minden Jobbikos lakossági fórumot teljes egészében rögzített. Viszont egyetlen kockát sem adtak le belőle, hiszen az ETV tévé jelen esetben csupán házi anyagot készített a megbízói számára, akik vélhetően így akartak értesülni az ott elhangzottakról, illetőleg szokásukhoz híven kielemezhették, kikockázhatták az eseményen résztvevőket. - A Hídlap újság és internetes oldal is rendre cenzúrázta a Jobbik hirdetéseit. Pedig itt választási hirdetésékről volt szó, amiket elvileg változatlan formában kellene közölniük! - A tavaszi országgyűlési választások alkalmával, a Jobbik plakátjait jogsértő módon eltávolíttatták a közterületekről. Majd miután a jogsértést a bíróság is kimondta, a Meggyes Tamás vezette képviselőtestület hamarjában elfogadott egy a plakátolást teljesen ellehetetlenítendő rendeletet. Ez a rendelet véleményünk szerint alkotmány ellenes, hiszen választási törvényt lehetetlenít el, ezért ezzel kapcsolatban meg tesszük a szükséges lépéseket. - Szintén a város vezetése volt az, aki a kifizetett bérleti díj és érvényes terembérleti szerződés ellenére száműzte a Jobbik lakossági fórumát egy lebontás alatt álló, fűtetlen épületbe. T. Ágh úr! Meggyes Tamás polgármester úr lejáratásához semmiféle pártsegítség nem szükségeltetik, szerintünk ugyanis a polgármester úr saját cselekedeteivel, viselt dolgaival önmagát járatta le: - Úgy tudom van már jogerős bírósági ítélet a jegyzőügy kapcsán, viszont azt valaki nem hajlandó végrehajtani , ezért jelenleg két jegyzőt fizet a város! - Nem más politikai szervezet, hanem maga Meggyes Tamás polgármester úr felesége nyilatkozott a polgármester nőkkel kapcsolatos „nevelési" szokásairól, viselt dolgairól - Majd egy olyan videofelvételt láthattunk a világhálón, ahol Meggyes Tamás igencsak droggyanús helyzetben volt látható. Illetve azt is megtudhattuk, egy bírósági vallomásból, hogy Meggyes Tamás önként adott információkat arról, hogy kik terjesztenek drogot a városban és hol tartanak nagyobb drogos bulikat. Bizonyára nem véletlenül volt ilyen jól tájékozott drogos ügyekben. - Szintén nem lehet véletlen az a számtalan mentelmi ügy is, aminek szintén Meggyes Tamás a főszereplője, és amiket a mentelmi idő lejárta után majd elő is fognak venni szépen sorban. - Ezzel szemben a parlamentben csupán 4 alkalommal, összesen 21 perc időtartamban szólalt fel. A legutóbbi ciklusban már 1 másodpercet beszélt: „nem" - volt a válasz, egy megint csak ellene folyó mentelmi üggyel kapcsolatban - Az önmagukat lejáratásban, Meggyesnek segítője is akadt, Knapp János Pál alpolgármester személyében. Legutóbb az ő pornográf felvételeivel találkozhattunk a sajtóban. Mint azt már korábban írtuk a véleményünk az, hogy Knapp saját otthonában azt csinál ami neki tetszik. Viszont az elgondolkodtató, hogy volt-e harmadik személy aki a képeket készítette, és az is, hogy az alpolgármester ezeket a képeket hol és meddig tárolta. A vallási jelkép előtti pózolás már csak a hab a tortán. Azon már meg sem lepődik az ember, hogy a társadalmi megbízatású de még is fizetett alpolgármesterünk állítólag még büszke is ezen tettére. Magyarázkodik is rendesen a mai „udvari" újság hasábjain. A sajtótájékoztatón Steindl Balázs a Jobbikkal kapcsolatban valótlan állított. Bár az igazat megvallva és többször is megnézve a részletet, talán ő maga sem tudta mit is akart tulajdonképpen mondani. De sugalmazásával ellentétben, a képeket nem a barikad.hu jelenítette meg először. Az anyagot csupán átvették és véleményezték, mint ahogy tette ezt számos bal és jobboldalinak tartott média is. Az, hogy Stein Balázs nincs tisztában bizonyos dolgokkal már a korábbi nyilatkozataiból is kiderült. Hiszen a városi Fidesz vezető volt az, aki korábban azt állította, hogy a "Fidesznek minden esztergomi választókerületben sikerült egyéni jelöltet állítania". Ez a kijelentés így nem felel meg a valóságnak! A Fidesz a 10 választókerületből csak 9-ben állított jelöltet. És akkor most jutottunk el ahhoz a ponthoz, ahol a Tétényi Éva függetlenségét megkérdőjelező helyi Fideszes csapat, önmaga is belezavarodik a függetlenség fogalmába. Nézzük tehát a „függetlenként" induló Petróczy Gyula esetét, aki „független" létére mellesleg a Fidesz városi kompenzációs listájának második helyén áll. (a törvény ezt jelenleg engedi) Petróczy augusztus 16-tól szeptember 13-ig úgy szerepelt a Fidesz helyi szervezetének honlapján, mint aki Fidesz-KDNP jelöltje. Tehát a kopogtató cédula gyűjtés teljes időtartama alatt! Ugyancsak szeptember 13-ig szerepelt az a szórólap a helyi Fidesz iroda ablakában, amely külalakilag teljesen egyező volt a többi, (ténylegesen is a Fidesz-KDNP) jelölt szórólapjával. Érdekes, hogy a Fidelitas abban sem talál semmi kivetni valót, hogy a „független" Petróczy Gyula ott látható a Fidesz óriásplakátjain és járműreklámjain a többi Fidesz-KDNP jelölttel egy csokorban.. A „független" Petróczynak ki gyűjtötte az ajánlószelvényeket? Esetleg utólag írták-e rá az ajánlószelvényekre a független feliratot? Hiszen volt az ajánlószelvények között olyan is ami Petróczy Gyula nevére szólt de ott őt mint a Fidesz-KDNP-s jelöltjét nevezték meg. Kinek a költségén nyomtatták és ki rendelte meg a „független" Petróczy szórólapját, ami kísértetiesen megegyezik a többi Fideszes jelölt szórólapjával? Ki fizette ki az óriásplakátokat és a járműreklámokat, amiken a „független" Petróczy egy csoportban látható a Fidesz jelöltjeivel? Érdekes összevetni, hogy mik is azok a kifogások amik miatt a Fidelitas és Fidesz megkérdőjelezi Tétényi Éva függetlenségét, ezzel szemben azt láthatjuk , hogy a másik „független" Petróczy esetében szinte minden megengedett. Természetesen a Fideszes honlapokat, Hídlapos cikkeket utólag illetve a kifogásaink nyomán kozmetikázták, a hídlap esetében meghamísították. (De mindenről készült másolat) Miközben a Meggyes-mentő csapat azt sérelmezi, hogy valakik állítólagosan lejáratni kívánják Meggyes Tamást, addig ők maguk olyan választási csalással vádolják Meggyes esélyes ellenfelét, ami nemes egyszerűséggel rágalmazás és félrevezetés. Az urak egy internetes levelet lobogtatnak, melyet állítólag egy Tétényi szimpatizáns írt. Ha ez így is lenne, akkor is- kérdem én- mi köze van egy szimpatizáns által írt levélhez és az abban foglaltakhoz a független polgármester jelöltnek. Szerintem semmi. Nem beszélve arról, hogy látva a levéllel kapcsolatos reakcióikat, nekem ez egy előre megtervezett és jól felépített akciónak tűnik. Ilyen jellegű internetes levelet bárki írhatott. Kérdezem én, Önök szerint, ha egy Meggyes szimpatizáns a holnapi napon egy kör e-mailben arra buzdít, hogy Meggyes Tamásnak, - akár törvénytelen módon is - de gyűjtsenek pénzt, és abból építsenek csónakázó tavat a háza elé, ebben az esetben önök szerint Meggyes Tamás az aki törvénytelenséget követ el, vagy pedig a levél írója? (Most csak a levélre koncentráljanak, ne a tóépítésre) Végezetül, Steindl Balázs magát Meggyes Tamást hívta, hogy mentse meg a várost, bár ezt nehéz értelmezni, hiszen a városvezetés élén most is ő áll. Röviden fogalmazva: a választások után kérjük menjen a *Búbánatba! Zentai Plajner Zsolt *(A Búbánat-völgy rövid változata, Meggyes Tamás lakhelye is itt található) |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR




























