Népszavazási kezdeményezés

|
Az Esztergomi Jobbik megelégelte, hogy a Fideszes többség sorra követi el a törvénytelenségeket. Döntéseik java részét a kétharmados érdekeik, nem pedig a város és saját szavazóik érdekében hozzák.
Sem saját maguk, sem pedig a köreikhez kapcsolható cégek esetében nem vállalják a megmérettetést, a versenyt.

Ezért a Jobbik él az Önkormányzati törvényben biztosított lehetőséggel és a kétharmados pökhendiséggel szemben ismét Esztergom választópolgárai kezébe kívánja adni a döntés jogát.

Legalább három kérdésben helyi népszavazás kiírását kezdeményezzük.

Kérjük Esztergom lakosságát, a civil szervezeteket, a pártokat, hogy csatlakozzanak az egyeztetéshez, majd pedig segítsenek be a népszavazással kapcsolatos teendők lebonyolításába. A népszavazás lehetőség ad arra, hogy a lakosság akarata érvényesüljön, hogy ismételten a lakosság kezébe kerüljön vissza a döntés joga.

Véleményünk szerint ez a Fidesz érdeke is. Ha a lakosság elégedett a Fideszes többség korábban hozott döntéseivel, akkor a népszavazáson az elégedettségüknek hangot is adhatnak, választott képviselőik döntéseit akár meg is erősíthetik.

Ha viszont a lakosság másképp döntene a népszavazásra feltett kérdésekben, mint ahogy arról a kétharmados Fideszes testület korábban döntött, akkor végre mindenki számára egyértelműen nyilvánvalóvá válik a lakosság akarata. Ebben az esetben érdemes majd elgondolkodni azon, hogy a Fideszes képviselők vajon kiket is képviseltek eddig a testületben?!

Az Esztergomi Jobbik vezetősége

 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...