Ki hazudik? A Fidesz kopogtatócédulákat ajánlott fel az LMP-nek, a Jobbik feljelentést tett
A Népszabadság mai számában Karácsony Gergely az LMP kampányfőnöke azt nyilatkozta: voltak informális felajánlkozások a Fidesz oldaláról „cédulasegítség” ügyében, de romaszervezetek is megkörnyékezték a pártot, ám mindegyiket visszaverték. A barikad.hu az ügy miatt már délelőtt többször kereste telefonon a kampányfőnököt, ám választ nem kaptunk arra a kérdésünkre, miszerint a fővárosban vagy országos szinten volt tapasztalható a baráti közeledés a Fidesz és az LMP között. Ehelyett Karácsony Gergely, finomítva a törvényszegésre utaló korábbi kijelentését, az MTI-nek elmondta, hogy ezek a megkeresések nem voltak konkrétak, sokszor csak informális célozgatásként hangzottak el, helyi szinten, sok esetben azt sem tudják, hogy pontosan ki állt mögöttük. Megjegyezte: az sem mindig világos, hogy a „szóljatok ha kell, tudunk segíteni” típusú megkeresések mögött ki áll. Szavai szerint ezek feltehetően egyébként is inkább politikai segítségnyújtásra, és nem bűncselekményre vonatkozhattak volna. Emlékeztetett arra, hogy amikor viszont azzal kereste meg őket egy férfi, hogy eladna nekik 200 darab ajánlószelvényt, azonnal feljelentést tettek és a reménybeli eladót a rendőrség őrizetbe is vette. Azt viszont elfelejtette hozzátenni, hogy az első LMP-hez köthető kopogtatócédula ügyben – mint ismeretes egy hangfelvételen egyik aktivistájuk pénzt ajánlott kopogtatócédulákért egy ajánlószelvényeket árusító személynek – a Jobbik tett feljelentést. Akárcsak a mostani eset után is. A Jobbik ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az LMP kampányfőnökének kijelentése után. Staudt Gábor a párt főpolgármester-jelöltje közölte, ha ezek az esetek valóban megtörténtek, akkor az LMP-nek a Fidesz ellen feljelentést kellett volna tennie. A Jobbik politikusa felhívta a figyelmet arra, hogy az LMP-nek nem sikerült minden fővárosi kerületben polgármester-jelöltet állítania, ezzel szemben főpolgármester-jelöltet igen. Véleménye szerint szembetűnő a különbség a két kopogtatócédula-szám között. „Hová tűntek azok az ajánlószelvények, amelyeket a polgármester- illetve képviselőjelöltekre lehetett leadni.” – tette fel a kérdést Staudt Gábor. Mint mondta, annak ellenére, hogy Karácsony Gergely azt állítja, visszautasították a megkeresést, számára "nagyon gyanús" az ügy. Staudt Gábor hozzátette: az LMP olyan gyorsasággal és olyan mennyiségben gyűjtötte össze az ajánlószelvényeket, amiről már nem csak politikai pártok, hanem különböző politológusok, szociológusok, és a baloldali Societas is azt mondta, hogy az lehetetlen. A Fidesz szűkszavú közleményben reagált a választási törvény megsértésére is utaló kijelentésre. A Kósa Lajos alelnök jegyezte dokumentum megköszönte a támogatást annak a közel másfél millió választópolgárnak, aki ajánlószelvényeivel a párt jelöltjeinek indulását támogatta. A közleményben a Fidesz kijelenti, jelöltjei kizárólag saját maguknak gyűjtöttek ajánlószelvényeket, más jelöltnek és szervezetnek nem. Minden ezzel kapcsolatos találgatás és vádaskodás alaptalan. Érdekes, hogy ez esetben egyetlen cigányszervezet sem tiltakozott a kijelentés után. Információink szerint a Fővárosi Választási Bizottság esti ülésén is szóba került az LMP-Fidesz kopogtatócédula-ügye. barikad.hu-MTI
|
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























