Jobbik: Budapest legyen a Duna fővársa

|

A párt főpolgármester-jelöltje szerint a folyót újra be kellene kapcsolni a közösségi közlekedésbe. Staudt Gábor szerint a Duna Budapest új főutcája is lehetne. A Jobbik főpolgármester-jelöltje szerint mindenekelőtt a roncshajókat kellene eltávolítani a Duna-part mentéről, ezt követően pedig tisztázni kellene a kikötési jogokat, lehetőségeket, illetve azok hiányát. Jelenleg borzasztó nehézkesen juthat el az ember a tömegközlekedési eszközök valamelyikétől a kikötőig, ráadásul ritkán is járnak a hajók - hangsúlyozta a politikus.

A siker érdekében Staudt Gábor szerint a városvezetésnek tisztáznia kell a hajós közlekedést érintő jogokat, és létre kellene hozni a közforgalmú kikötők rendszerét, ami egyben gyakori és könnyen elérhető csatlakozási pontokat is jelent. Az utóbbi években 30 százalékkal esett vissza a hajózást választó turisták száma; legfőbb ideje megállítani, illetve lehetőség szerint visszafordítani ezt a trendet - tette hozzá.

MTI - barikad.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...