Fideszes pofon az esztergomi Fidesznek

|

A kormányhivatal vezetője keresetet indított a megyei bíróságon. A hivatalvezető kimondta, hogy a 2010.11.25-én a Fideszes többségű testület törvényt sértett azzal, hogy elvonták a polgármester jogszabályban biztosított jogkörét, és helyette ezen jogkörrel Steindl Balázs frakcióvezetőt, a Pénzügyi, Ellenőrző és Tulajdonosi bizottság elnökét hatalmazták fel arra, hogy Tétényi Éva polgármester helyett írjon alá egy ügyvédi megbízási szerződést.

 

Czunyiné Dr. Bertalan Judit, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja által aláírt határozatban az alábbiak olvashatóak: Az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendelet kimondja, hogy helyi önkormányzat nevében az önkormányzati hivatal költségvetési előirányzatai terhére a polgármester vagy az általa írásban felhatalmazott személy vállalhat kötelezettséget. (…) Ez alapján kizárólag a polgármester hatáskörébe tartozik az is, hogy maga helyett más személyt bízzon meg a kötelezettségvállalás megtételére. Törvénysértő a képviselő-testület határozata, mellyel elvonta a polgármester jogszabályban biztosított jogkörét, ugyanis a megbízási szerződés aláírójának, így a kötelezettségvállaló személynek a kijelölésére sincs hatásköre.

 Azaz a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja is kimondta, a Fidesz saját hatáskörben tett kijelölése és döntései teljes egészében törvénytelenek. Steindl Balázs frakcióvezető és az esztergomi fideszesek ismét elkönyvelhettek egy csattanós pofont, méghozzá sajátjaiktól, ugyanis a kormányhivatalok vezetői sem az ellenzéki padsorokból kerültek ki. Czunyiné Dr. Bertalan Judit képviselőként jelenleg is az Országgyűlés Fidesz frakciójának tagja.

A határozat itt olvasható

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...