Önkormányzati választások

|

A tavaszi országgyűlési választásokat magunk mögött hagyva, valamint ízelítőt nyerve a „viktoriánusok” kormányzási stílusából, rövidesen újra harcba kell indulnunk, hiszen közelednek az önkormányzati választások. Akárcsak a futballban, a politikában is a soron következő megmérettetés a legfontosabb, de mégis úgy érzem, hogy az október 3-án sorra kerülő választásoknak nagyobb a tétje, mint az előző önkormányzati megmérettetéseknek, legfőképpen azért, mert most van először esély arra, hogy Hazánk összes önkormányzatában lehessen jobbikos képviselő vagy polgármester. Köztudott mindenki számára, hogy az elmúlt években, az önkormányzatokban a jelenlegi kormánypárt képviselői foglaltak nagy arányban helyet, de kézzelfogható változás mégsem történt majdnem sehol az országban. Majd’ minden településen van egy „narancsos” álnemzeti „klikk”, akik irányítják a várost, vidéken pedig független köntösbe bújva fideszes „szájszaggal” lehelik be a tiszta levegőt a falvak első emberei és képviselői…

A tét tehát nem kicsi, de ismerve a mi oldalunkon állókat, nem kérdés, nem lehet kérdés a győzelem. Ezért is arra kérlek Benneteket, hogy ha még nem tettétek volna meg keressétek saját falutokban, községetekben, városotokban a helyi Jobbik Alapszervezetét, és ajánljátok fel segítségeteket a kampány időszakában is.

Tegyük félre a magyar(ság)ra oly nagyon jellemző széthúzást, legyen a közösség érdeke az első, és csak utána az egyéni érdek. Nagyon fontos és rendkívül nagy jelentőséggel bír közösségetek életében, hogy jobbikos önkormányzati jelöltek vegyenek részt a település irányításában. Ugyanúgy igaz ez a polgármesteri megbízatásra is. Higgyétek el, akár egy képviselőn is múlhat, hogy az addigi önkormányzati munka valóban az emberekről és az ő érdekeikről szóljon. Jó példa erre az Országgyűlés munkája, ahol a Jobbik jelenlétének köszönhetően a kormánypárt(ok) kénytelenek olyan ügyeket is napirendre tűzni, melyekkel a Jobbik nélkül nem foglalkoztak volna. Sőt, több jobbikos előterjesztést a kormány sajátjaként említ. Ezért elmaradhatatlan a Jobbik „betörése” az önkormányzatokba, mert ettől várható csak el, hogy helyi szinteken is megkezdődik a radikális változás programjának a végrehajtása.

Az ajánlószelvények 2010. augusztus 16-19. között kerülnek kihordásra, és szeptember 3-ig lehet őket gyűjteni. Kérlek Titeket, hogy tegyetek meg mindent azért, hogy ősztől településeteken is az új erő képviselői dolgozhassanak értetek, szűkebb pátriátokért, közösségetekért!

Ehhez kívánok erőt, egészséget, bátorságot és kitartást!

Őszinte magyar üdvözlettel kívánok szebb jövőt!

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...